ez hol látszik ha ideírom?
A sírkő a múzeum legrégebbi darabja. Az időszámításunk szerinti harmadik században készült sírkő a 19. század utolsó évtizedében került elő a Duna esztergomi szakaszán. Megtalálása után az esztergomi érseki palota udvarára került több más ókori emlékkel együtt. A kő annak a korszaknak az emlékét őrzi, amikor Magyarország Dunától nyugatra eső területei Pannónia provincia néven a Római Birodalomhoz tartoztak. A puha mészkőből faragott kő felirata szerint Juda apának és Kassia anyának állít emléket. A görög nyelvű felirat nevei, és a felirat fölött látható menóra motívum arra utalnak, hogy a síremlék zsidó halottak emlékét őrzi, akik a harmadik században Pannónia provincia egyik kolóniájának területén éltek. A menóra motívum a jeruzsálemi Szentély nagy arany menórájára emlékeztet. A Szentélyt Titus seregei időszámításunk szerint 70-ben lerombolták, s a berendezési tárgyakat – köztük a menórát – Rómába hurcolták. Jeruzsálemet elfoglalták, s a zsidó nép ezek után szétszóródott a római és a szomszédos perzsa birodalom területén. A közösségek mindenhol őrizték a közös eredet, s a közös kultusz emlékeit. Ekkor lett a legelterjedtebb zsidó szimbólum a menóra, melyet számos katakomba, zsinagóga-mozaik és sírkő ábrázolásai között megtalálunk. A csak majd évszázadokkal később lezárt Talmud szövege szerint a menóra lángjai a középső láng felé hajolnak. Sírkövünk ábrázolása még nem ezt a gyakorlatot követi, hanem a lángok éppen ellenkezően, széttartóan égnek.
Hirschl B. Eisig adósságtörlesztésének igazolása, Kismartonból
Az 1602-ből származó, felirattal ellátott rimonpár a világon ma ismert második legkorábbi tóradísz. A tárgy jellegzetes terméke az oszmán–török rézművességnek s feltehetően a szefárd zsidó kultúrkörnek az emléke. A gömbök felső részén olvasható „Cvi Hirs, Dávid fia, 362 (1602) a kis időszámítás szerint” viszont askenáz név, tehát a tárgy olyan területen lehetett használatban, ahol a két nagy zsidó kultúrkör, a szefárd és az askenáz érintkezett. A rimonpár szárán látható felirat szerint a tárgy a pesti szefárd hitközség tulajdonában volt. Ez a felirat a tóradísz készülésénél jóval későbbi; a város névírási gyakorlatának ismeretében legkorábban a 18. század végén kerülhetett oda. Ekkor, a 18–19. század fordulóján jelentek meg a kialakuló pesti zsidó kolóniában a szefárd bevándorlók, akik egy ideig külön imaházban, saját rítusaik szerint imádkoztak. A felirat vésése alapján azonban lehetséges, hogy a pesti szefárd közösség neve csak közvetlenül a múzeumi adományozás előtt került a tárgyra azért, hogy megőrizze egy eltűnő zsidó közösség emlékét.
Budai Várpalota építésénél került elő
A Buda, Dísz tér 4-5 sz. épületből
A zsidó házasság megkötésének egyik vallásjogi feltétele a két tanú aláírásával hitelesített ketuba, azaz házassági szerződés. A ketuba szabadon díszíthető, a díszes pergamen ketubák készítésének fénykora a kora újkori Itáliában, szefárd zsidók körében volt. A hagyományos formát követi Abraham ben Zalman és Leona bat Chajim Falco 1681-ben, Veronában készült házassági szerződése. A kettős kapu alakban írt szöveget gazdag barokk mintázat és a zodiákus jegyek keretezik. A ketuba felső harmadában, a két mezőre osztott, ovális címerpajzs egyik mezőjében levita jelvények, a másikban sólymok láthatók, amelyek a menyasszony családnevére, a Falco névre utalnak. A címert övező hat medalionban a 128. zsoltár verseinek vizuális értelmezése látható, amely az emberi életút szakaszait mutatja be.
Az egyik legkorábbi ismert héber térkép az Amszterdam Hagada mellékleteként jelent meg. Az először 1695-ben kiadott, rézmetszetekkel illusztrált Amszterdam Hagada fontos mérföldkő a héber nyomtatás történetében, hiszen illusztrációi számos további hagadában, peszahhal kapcsolatos tárgyakon is felbukkannak. Készítőjük, a zsidó vallásba betért Abraham bar Jakob, aki a képek legtöbbjét Matthaeus Merian 1625–1630 között megjelent protestáns Biblia-illusztrációiból adaptálta, a térképet pedig Christian Adrichom 1588-as térképéről másolta. A nyomtatáshoz használt betűket az első magyar nyomdászok egyike, Misztótfalusi Kis Miklós (1650–1702) készítette amszterdami tanulmányai során, majd hazatérése előtt a nehezen szállítható betűkészletét eladta egy helyi nyomdásznak. A hagada mellékleteként megjelent térképlapon az egyiptomi szolgaságból kivonuló zsidók negyvenéves vándorlásának állomásait, és a törzsek letelepedését követhetjük nyomon.
A zsinagógában a tóraszekrényt és a zsinagógai teret díszes tóraszekrényfüggöny választja el. A tárgy héber neve, a parohet először az Első Szentély leírásában tűnik fel, ahol a Szentek Szentjét és a templomteret választotta el. Az eredetileg az óbudai zsinagóga berendezéséhez tartozó parohetet Holitsch Zekil és neje, Bella készíttették 1742-ben. A függöny díszítésének szimbolikus jelentése van: a két csavart oszlop a Szentély két oszlopát idézi, míg a hétkarélyos felső drapérián a Szentély berendezési tárgyait láthatjuk. A drapéria két vége a frigyládán lévő kerubok szárnyait eleveníti meg. A bibliai szövegeket és azok zsidó kommentárjait ismerők számára ez Isten közvetlen jelenlétére utal, hiszen a hagyomány szerint Isten szelleme a kerubszárnyak közül szól Izrael fiaihoz.
Az uralkodó rendelete, melyben német vezetéknevek felvételére kötelezi a zsidó lakosokat.
ez a kancsó, amelyet Óbudán lévita kancsóként használtak: bizonyos zsinagógai szertartások során a léviták ebből öntötték a kohaniták kezére a vizet. A tárgyat a jeles pesti ötvös, Prandtner József készítette, feltételezhetően nem a hitközség megrendelésére, hiszen azon nincs erre utaló felirat vagy jelzés. A kancsó füle egy kígyót formáz, ami akár Aszklépiosz, a gyógyítás istenének attribútumára is utalhat, de a zsidó ikonográfiában a bűn és a pogány kultuszok szimbóluma, így különösen meglepő a jelenléte egy zsidó szertartási célra használt tárgyon. A régi hitközségek tárgyai között több hasonló meglepetéssel is találkozhatunk, ami alapján azt feltételezzük, hogy a szigorú vallási előírások ellenére a tárgyak megjelenítését a közösség nem szabályozta minden részletre kiterjedően.
